Őszhó*
Magvető hava
Indián–nyárra készül a fenyér,
krizantémok közt a csend megreked.
Gondos gazda nem féli a telet,
mert hant alatt a jövőre–kenyér.
A néma völgyben könnyű köd lebeg,
már hullni kezd a sárguló levél,
hajnalonként nem harmat, fehér
dér köszönti az ébredő telet.
Hasadt burkából búvik a dió,
napfényben csillan, száll a pókfonál,
s János esténként lámpát gyújtogat**,
mert korán köszön, jön az alkonyat.
A vizek hátán hűs szél boronál,
és Nap-vendégre vár a Skorpió.
Kisszőlősi Szánthó Lóránt
* Október régi magyar neve.
** A hagyomány szerint János–nap környékén kell
először lámpát gyújtani, a rövidülő nappalok miatt.
1956 október 23.
Vér és könny, történelem!
Jeltelen sírok fölött anyák s árvák, hősöket és áldozatokat siratnak, míg a dicstelen utódok önmagukat ünneplik... Emlékezünk.
Vagyunk
Bennünket,
még nem becstelen
nők és férfiak formáztak,
lelkük nagy tüzén,
zilált testük erezetén,
csókjaik melegén.
Létünk annyit ér,
amennyit dolgozunk,
s adunk.
Vagyunk,
egy kis hazában
egybekapaszkodva,
mint sok merész összenövés.
Élünk!
A nyurga gyárkémények
füsthaját cibáló,
fényes szelek alatt.
Ruhánkra
mészvirágokat
festeget a hajsza.
Olaj, korom,
s téglaszínű porok,
marnak bőrünkre
ákom-bákomot.
Mások is élnek itt,
náluk más a divat,
másképp fecseg a pénz,
másképpen ejtik
a magyar szavakat.
Bennünk erősebb
egy-egy kézfogás,
mint az ígérő szó
vagy egy műszak alatt
beszívott gáz szaga,
meg az ájtatoskodó
felszentelt kupolák
tömjénes illata.
Ilyenek lettünk!
A sok-sok gondnyüvő
akikben szüntelen
az akarás,
s nem pihen a jövő,
mert csak,
a tegnap volt rettentő.
***
Mi se Jó, se Ős, se Igaz, se Nemes
Munkatársaink sorában köszöntjük Sárközi László,
Sarkadi Nagy Olga, Kövesdi Petra kőltőket,
valamint Pápay Aranka írót.
***